A 13/1992. (VI. 26.) NM rendelet
a közúti járművezetők egészségi alkalmasságának megállapításáról
…
(2) * A közúti járművezető-jelölt – a közúti járművezetők képzéséről szóló külön jogszabályban meghatározott időpontban – előzetes egészségi alkalmassági vizsgálaton, a külön jogszabályban meghatározott járművezetésre jogosító okmánnyal rendelkező személy pedig az e rendeletben meghatározott időszakos, illetőleg soron kívüli egészségi alkalmassági vizsgálaton köteles az alkalmassági vizsgálat elvégzésére első fokon jogosult orvosnál megjelenni és magát a szükséges orvosi vizsgálatnak alávetni.
(3) A vizsgálaton megjelent személy köteles személyazonosságát hitelt érdemlően (személyi igazolvánnyal vagy ezzel egyenértékű okirattal) igazolni.
2. § E rendelet alkalmazása szempontjából nem minősül közúti járművezetőnek a járművezetői igazolvánnyal, illetve a hatósági engedély nélkül is vezethető járművek vezetője.
3. § (1) * A közúti járművezető-jelöltet és a közúti járművezetőt az előzetes, az időszakos vagy soron kívüli egészségi alkalmassági vizsgálat alkalmával az alábbi két csoport valamelyikébe kell sorolni:
a) * az 1. alkalmassági csoportba kell sorolni azt a közúti járművezetőt, aki a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: KR.) 2. melléklete szerinti „A1” kategóriába, „A2” kategóriába, „A” korlátozott kategóriába, „A” kategóriába, „B1” kategóriába, „B” kategóriába, „BE” kategóriába tartozó járművet vezet vagy kíván vezetni;
b) a 2. alkalmassági csoportba kell sorolni azt a közúti járművezetőt, aki
ba) * a KR. 2. melléklete szerinti „C1”, „C1E”, „C”, „CE”, „D1”, „D1E”, „D”, „DE” kombinált vagy „TR” trolibusz kategóriába tartozó járművet vezet vagy kíván vezetni,
bb) a közúti közlekedési szolgáltatás keretében közúti járművet, megkülönböztető jelzéssel ellátott közúti járművet vezet vagy kíván vezetni, valamint akit közúti járművezetői munkakörben foglalkoztatnak, függetlenül a vezetni kívánt jármű kategóriájától.
…
5. § * (1) * Az 1. alkalmassági csoportba tartozó közúti járművezetők közül az, aki
a) az 50. életévét még nem töltötte be, 10 évenként;
b) az 50. életévét betöltötte, de a 60. életévét még nem töltötte be, 5 évenként;
c) a 60. életévét betöltötte, de a 70. életévét még nem töltötte be, 3 évenként;
d) a 70. életévét betöltötte, 2 évenként
köteles időszakos egészségi alkalmassági vizsgálaton megjelenni.
(2) * A 2. alkalmassági csoportba tartozó közúti járművezetők közül az, aki
a) a 60. életévét nem töltötte be, 5 évenként;
b) a 60. életévét betöltötte, 2 évenként
köteles időszakos egészségi alkalmassági vizsgálaton megjelenni.
További részletek itt olvashatók:
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99200013.NM
Orvosi alkalmassági vizsgálat jogosítványhoz – 9 sarkalatos pont
Bizonyára Te is tudod, hogy a jogosítvány megszerzésének feltétele az orvosi alkalmassági vizsgálat. Ennek célja, hogy megállapítsák, hogy nincs-e olyan betegséged, amely gátolna a vezetésben vagy a jármű kezelésében. Ezt a vizsgálatot bizonyos időközönként újra el kell végezned.
Mit ne felejts otthon, ha B kategóriás jogosítványhoz szükséges alkalmassági vizsgálatra készülsz?
- személyazonosító igazolványod
- lakcímkártyád
- meglévő jogosítványod
- választott háziorvosod nevét és rendelőjének címét
- szemüveged, ha szükséges a vezetéshez
- krónikus betegség esetén szakorvosi véleményt*
Mit tartalmaz az alkalmassági vizsgálat?
- EKG
- vérnyomásmérés
- a látásélesség
- a látótér szűrővizsgálata
- színtévesztés szűrővizsgálata
Ismert színtévesztés, látásromlás, szemészeti alapbetegség esetén szemészeti szakorvosi vizsgáltra is egyeztess időpontot.
Milyen sűrűn kell 1. csoportú orvosi alkalmassági vizsgálatra járnod?
- Ha a 50. életéved még nem töltötted be akkor 10 évente
- Ha 50. életéved betöltötted, de a 60. életéved még nem, akkor 5 évente
- Ha a 60. életéved betöltötted, de a 70. életéved még nem, akkor 3 évente
- Ha a 70. életéved is betöltötted, akkor 2 évente
*az alkalmasság időtartama bizonyos betegségek esetén változhat (pl. cukorbetegség, epilepszia…)
Mennyibe kerül a B kategóriás jogosítvány orvosi alkalmassági vizsgálat?
- ha 50. életéved még nem töltötted be: 7.200 Ft
- 50. és 60. életév között: 4.800 Ft
- 60 és 70 éves kor között: 2.500 Ft
- 70 éves kor fölött: 1.700 Ft
*Ezek az árak nem tartalmazzák az esetleges szemészeti, laboratóriumi vagy szakorvosi vizsgálatot.
Ki állíthatja ki és milyen dokumentáció kerül elvégzésre?
A B kategóriás jogosítványhoz szükséges orvosi alkalmassági vizsgálatot végezheti:
- háziorvos
- családorvos
- foglalkozás-egészségügyi ellátást nyújtó orvos
- Magyar Honvédség*
- rendvédelmi szervek*
- nemzetbiztonsági szolgálat*
- MÁV által kijelölt orvos*
Bizonyos esetekben (mint súlyos krónikus betegség, hallássérültség, művégtag) külön szakértői bizottság által kiállított szakvélemény, szakorvosi vélemény szükséges az egészségügyi alkalmasság megállapításához.
Szakorvosi vélemény szükséges az alábbi esetekben
- szemészeti vélemény, ha kettős látás vagy a látóképesség jelentős csökkenése áll fenn
- fül-orr-gégészeti vélemény nagyothallás esetén
- kardiológiai vélemény, ha szívritmus szabályozóval élsz, vagy szívinfarktuson estél át
- diabetológiai vélemény cukorbetegség esetén, ha tablettás vagy inzulin kezelés alatt állsz -5 évente szükséges felülbírálni az egészségi alkalmasságot
- neurológiai szakorvosi vélemény, ha súlyos idegrendszeri betegségben szenvedsz, vagy epilepsziával kezelnek, vagy egyéb tudatzavar áll fenn
- pszichiáter szakorvosi vélemény bizonyos mentális betegségek esetén
- addiktológus vagy pszichiáter szakorvosi vélemény, ha korábban diagnosztizált alkoholbetegségben szenvedtél
- belgyógyász vagy neurológus szakorvosi vélemény, ha súlyos veseelégtelenséget diagnosztizáltak
- szakorvosi vélemény azon kérelmezők számára, akik a járművezetői képességet befolyásoló szervátültetésen vagy implantáción estek át
A másodfokú orvosi alkalmassági vizsgálat ára
Ha súlyosabb betegséged van, akkor az orvosod dönthet úgy, hogy másodfokú vizsgálatot tesz kötelezővé. Ekkor már szakorvosok állapítják meg, hogy alkalmas vagy-e a forgalomban való részvételre és a jármű kezelésére. (Ne aggódj, ez is csak speciális esetekben fordul elő) A B kategóriás jogosítvány orvosi alkalmassági vizsgálat másodfokon ennyibe kerül:
- ha 50. életéved még nem töltötted be: 10.800 Ft
- 50. és 60. életév között: 7.200 Ft
- 60 és 70 éves kor között: 4.800 Ft
- 70 éves kor fölött: 3.200 Ft
Melyek a kizáró tényezők orvosi alkalmassági vizsgálat során? Mikor nem kapsz jogosítványt?
A jogosítvány megszerzésénél, illetve meghosszabbításánál az egészségi alkalmasság megállapítása rendkívül fontos, hiszen ezen akár életek is múlhatnak. Mikor nem számít alkalmasnak valaki a járművezetésre, vagyis melyek a kizáró tényezők?
A kettőslátás során a szem izmai nem működnek megfelelően, a szem nem tud minden irányba megfelelően mozogni, ez pedig sérült képképzéshez vezethet az ideghártyán. B kategóriás jogosítvány esetén az alkalmasság megállapításához szemész szakorvos véleményére van szükség.
Egészségügyi alkalmatlanságot kell megállapítani a súlyos szívritmuszavarban szenvedők esetén, illetve akkor, ha nyugalmi állapotban vagy érzelmi hatásra bekövetkező angina pectoris, vagyis a szívizomzat vérellátási elégtelensége esetén. Egészségügyi okok miatt nem kaphat jogosítványt (illetve a jogosítványát nem hosszabbítják meg), az a cukorbeteg, akinél ismétlődő, súlyos hipoglikémia áll fenn, vagyis a hipoglikémiás roham során külső segítségre szorul.
Orvosi alkalmassági vizsgálat során egészségi alkalmatlanságot kell megállapítani az alkoholfüggőségben szenvedőknél, illetve azoknál, akik rendszeresen használnak pszichotróp anyagokat vagy a vezetési képességeit jelentős mértékben befolyásoló gyógyszereket.
Mi történik, ha csak speciálisan átalakított autóval vezethetek? Hogy szerezzem meg így a jogosítványt?
Ha a B kategóriás jogosítványhoz szükséges orvosi alkalmassági vizsgálat során azt állapították meg, hogy speciálisan átalakított autóra van szükséged, akkor sem kell megijedned. Az országban ugyanis több ponton is találhatsz átalakított oktatóautókat. Forrás: https://vidaautosiskola.hu